A LAKBERENDEZÉS SZENT GRÁLJA

MI A MANÓ? A SZENT GRÁL MEG LAKBERENDEZÉS?

Nehéz megfogalmazni, mi a jó lakberendezés  titka, mint ahogy a Szent Grált magát is nehéz meghatározni. Annyira szubjektív, hogy kinek milyen a "szép otthon", "tökéletes lakás", amennyire csak lehet. Ugyanaz az otthon sokaknak tetszik, sokaknak meg lábrázást okoz, így aztán nem tehetünk igazságot - de nem is kell.

Egy biztos: mindannyian meg akarjuk találni a magunk kis Grálját, hát fogjunk is neki.

A BÖLCSEK KÖVE

Többféle kő van.
Másféle kell azoknak, akik

  • új házat építenek
  • most épülő társasházba (lakóparkba) költöznek
  • használt lakást/házat vesznek
  • bérelt lakásba költöznek
  • összeköltöznek/szétköltöznek
  • folytathatnánk a sort a friss házasokkal is

Aztán lettek lovak, viszont lóhalálában kell választani tervezni, dönteni - két hét alatt - egy egész lakás hideg-meleg burkolatait, falszíneit, ajtóit, szanitereit. De legalább be tudják fejezni a társasházat, lesz hova beköltözni.
Nem túl gyakori, most mégis megengedték, hogy módosítsuk az alaprajzi elrendezést – annak minden vonzatát figyelembe véve, s ezeket a ház koordinátorral egyeztettük, hogy kivitelezhető-e.

AZ ÖRDÖG A RÉSZLETEKBEN LAKIK (de a GPS nem találta meg)

BÁRMIHEZ nyúlunk, az bizony rögvest hatással van egy sor más részletre is. A konyhát áttettük a gardrob helyére, mert a tulajdonosok nem szeretik az „amerikai konyhás” megoldást. Mi ezen olyan nagy truváj? A nappaliban megszűnik a konyha hidegburkolata, helyette a padló fut ki a falig. Azaz tudatni kell a burkolókkal ezt a kétféle változást, illetve rögtön négyet, mert a gardrob helyén ugyanez a változás lesz, csak fordítva és más mennyiségben, más anyagokkal.

A nappaliban az amerikai konyha helyén megszűnik a víz- és lefolyó kiállás és a falburkolat az alsó-felső szekrények között, plusz a pultvilágításhoz a kiállás. Helyette sima fal és festés, a konyha új helyén viszont ugyanezeket a műszaki megoldásokat ki kell építeni. Nem okozott gondot szerencsénkre, ha a szomszédos helyiség egy fürdőszoba, így megoldható a változtatás. Na és akkor még ott a világítás és a fűtés, amit ugyancsak át kellett némileg tervezni. Az új konyha alapterülete túl kicsi lett volna , ezért a falakat, ajtókat is áthelyeztük. Mivel még nem tart  ott az építkezés, csak papíron, mert így még kevésbé fájnak a plusz költségek és rögvest olyan lesz, amilyet szeretnének.

Tudom, milyen bútorokat hoznak a lakásba, így könnyebb összehangolni a részleteket, például a színvilágot és az anyagokat.

A társasházi lakások kínálatában többnyire nem túl nagy választék, bár ez épp előnyös is lehet. Viszont vannak olyan szempontok, amikre nagyon oda kell figyelni.

Ajtók: fehér és sötétszürke egyszínűek és pár famintás a szortiment.
Burkolatok: famintás laminált padlók pár színállással, hidegburkolatból is van több famintás, de egyszínűekből is van pár variáció, az „unalmas biztonsági” bézs, barna és szürkétől a színesekig többféle. A színesekből csak akkor választanék, ha az egész lakás koncepciója ki van találva, különben olyan lehet a végeredmény, mintha tombolán nyerték volna az egyes helyiségek hozzávalóit, ha nincs közük egymáshoz. Unalmas lesz a bézs-barna? De a szürke 50 árnyalata is inkább maradjon a regényben? Az ördög a részletekben lakik, ne féljünk tőle, kellő odafigyeléssel és lakberendezői segítséggel szuper jó lakást lehet varázsolni.

Az egyik trükk, hogy a famintás laminált padló mellé nem választhatjuk bármelyik fahatású ajtót, főleg, mert szép régi, valóban fából készült bútorokat hoznak a mostani házukból és fából is megárt a sokk 🙂

Ugyanezért lehetőleg a nappaliéhoz (vagy szomszédos szobához) hasonló fahatású padlólapot se rakjunk a fürdőbe, akkor sem, ha nem egy térben vannak.

Sokan elkövetik azt a hibát, hogy a laminálthoz – vagy valódi padlóhoz „nagyon hasonló”, fahatású burkolatot keresnek.
Bazi rossz hírem van: nem fog sikerülni. Soha az életben nem fognak úgy hasonlítani, hogy az jó legyen, sem a színük, sem az anyaguk, sem a felületük nem ugyanaz, más a méretük is, máshogy kopnak. A valódi fa padló az idők folyamán érik, azaz megváltozik a színe, ezt se felejtsük el.

Ha mindenáron ragaszkodunk a fahatáshoz, legalább legyen köztük kontraszt, például ha az egyik világos, a másik legyen sötét, máskülönben kellemetlen bizonytalanság érzetet okoznak – tudat alatt. Ha meg még az ajtók is fahatásúak, akkor végképp lábon lőttük magunkat és kész a dizájn katasztrófa.

Nü, a Grál darabkáiból egy kevéskét máris megtaláltuk, ha az alapvető hibák egy részét sikerült elkerülni.

Persze irgalmatlanul sok a buktató, még sok-sok éves gyakorlattal is kihívás mindegyikre felkészülni. Gondolj csak bele: ha már régóta vagy a szakmádban, szerintem most hevesen bólogatsz, hogy ez bizony így van.

Tanácsot is kérhetsz egy-egy kérdésben, ha elbizonytalanodsz valamiben.

Ha nagyon elfoglalt vagy ahhoz, hogy minden részlettel magad foglalkozz és futkoss a kivitelezők és beszerzendő dolgok után, a lakberendezést részen vagy teljes egészében is rám bízhatod.

No Comments Yet.

Leave a comment